2011 December

TALÁLKOZUNK 2012 JANUÁR 16.-ÁN

  BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!
ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

Itt a vakáció, vigyázzatok magatokra, és legyen tartalmas az előttünk álló ünnep!

Utolsó héten még volt néhány szép pillanatban részünk. Voltunk bábszínházban, tartottunk egy érdekes angol órát és kicsit belekontárkodtunk az angyalok dolgába, amikor a kis fenyőnket diszítgettük. A csillagszórók pedig egyenesen a karácsonyt idézték meg számunkra....


December 16.
Délelőtt még tartottunk egy kis főpróbát és délután hat órára pedig összegyűltünk, hogy megtartsuk a hagyományos karácsonyváró ünnepségünket. A tiszteletes úr bevezetője után a gyerekek nagyon ügyesen elmondták a verseiket, és karácsonyi énekeket énekeltek. Ezután a termet kicsit átrendeztük és négy különböző csoportban kézimunka tevékenységek folytak mind a gyerekek mind a szülők örömére. Nagyon jól érezte magát mindenki és egyre jobban várjuk a közelgő szenteste örömét!



December 15.
A mai vallásórát a mi tiszteletes urunk tartotta  a gyerekeknek. Nagyon érdekes volt ezúttal tőle hallani a karácsonyi történetet és együtt levonni a tanulságokat.
Fotok a decemberi albumban találhatók.



December 5.
Nagy nap ez egy ovis életében, hiszen személyesen találkozhatott a Mikulással...! Hozzánk is megérkezett és nem jött üres kézzel. A gyermekek nagyon ügyesen bemutatkoztak versekkel és énekekkel. Úgy meghatották a Mikulást, hogy zsákjának az egész tartalmát nekünk adta, nagy örömet szerezve ezáltal mindenkinek.



Elseje nálunk is szabadnap volt, de másodikán már nagy buzgalommal gyártottuk a papírmikulások seregét. Néhány ex-óvodásunk nosztalgiázva vett részt a mai nap eseményein, mivel nekik ma nem csengettek be az iskolába. Mozgalmas nap volt, sok jó emlékkel tértünk haza otthonainkba.

2011 November

Mozgalmas hónap volt a novemberi. Sokmindennel foglalkoztunk, sok újat tanultunk az őszről, a gyümölcsökről és az állatokról. Sőt, még magunkról is!
Megünnepeltük több pajtásunk születésnapját is. A torták egytől egyig nagy nagy sikert arattak! Köszönjük szépen!
A hónap vége felé aztán lassan beköszöntött a tél, csodaszép zúzmarás lett minden az ovi körül. És mivel az adventet is köszönthettük, az oviba is lassan beköltözik a karácsonyi hangulat. Hétfőn már meglepetéssel fogjuk tapasztalni, hogy nálunk járt a Mikulás és még levelet is hagyott nekünk!


2011 Október

Október 24.-28. között, azaz jövő héten vakációóó!! De ne felejtsük el a pénteki napot, a délutáni fellépésünket! Az erre az alkalomra összeállított énekeket és verseket meg lehet tekinteni és le lehet tölteni elsősorban  azoknak, akik ma, 21-én nem kapták meg az oviban. Tessenek szépen gyakorolni a szünidőben!

Észre sem vesszük, úgy repül az idő... már októberből is elmúlt három hét! Nem tétlenkedünk, hiszen az udvaron álló nagy diófa termését mindennap megkóstoljuk! Komolyra fordítva a szót: tanulással és játékkal telnek hétköznapjaink. A születés és névnapokat rendszeresen megünnepeljük. Legutóbb az árvácska-ültetés titkaiba voltak a gyerekek beavatva...



Október 28-án pedig vendégei leszünk a Németi Egyházközségnek, ahol énekelni és verset mondani fogunk a Hit és Gyógyítás előadássorozat alkalmán. Legyetek ügyesek!

2011 Szeptember

A szeptemberi szülinaposokat ezúttal is köszöntjük: Déneskét, Annát, Katát és Zolikát. Fényképek csak a Kata és a Zolika szülinapjáról készültek, az utóbbiak megtekinthetők a szeptemberi albumban és ha a Kata képeit is megkapjuk azokat is közzé tesszük.



Telnek a hétköznapok, beindult a tanulás. A kis új jövevények beszoktatási ideje lassan lejár és megkezdődik a komoly munka. Mert eddig csak játszottunk és több születésnapot is ünnepeltünk. Reméljük, a beteg gyerekek minél előbb meggyógyulnak, hogy teljes létszámmal lehessünk együtt az oviban.

Szeptember 18.  Vasárnap. Tanévnyitó istentiszteleten vettünk részt a Kültelki templomunkban. A tiszteletes úr felhívta a figyelmünket a Bibliára, mint alaptankönyvre és a nevelés hármas pillérének a fontosságára: otthon, iskola és templom.

Szeptember 12. Megkezdődött az új tanév, Isten hozott minden kedves gyermeket az óvodába! Csoportunk hat új kiscsoportos gyermekkel bővült, reméljük, jól fogják magukat köztünk érezni.

Ugye, elrepült a nyári vakáció?? Figyelem, holnap, azaz szeptember 12.-én 9 órakor évkezdés!! Mindenkit szeretettel várunk!!



2011 évzáró, június 15.

Itt a vége, fuss el véle... Délután hat órakor kezdődött az évzáró előadás a díszteremben. Minden gyermek eljött és a terem is megtelt.
A műsornak három fő része volt. Az első egy közös énekes - verses rész, a másodikban egy kis mesés történetet adtak elő a gyerekek és végül sor került a három iskolába készülő nebuló ballagására.
Gratulálunk mindenkinek, derekasan helyt álltatok ebben az évben. Kívánunk boldog, tartalmas nyári vakációt, remélve, hogy ősszel viszontlátjuk egymást!!


2011 Június

Elseje, gyermeknap, azaz a mi napunk!! Sikerült a csemetéket hasznosan szórakoztatni, ugyanis két említésre méltó dolog is történt velünk: vendégül láttuk a napközi magyar csoportját a vendégszeretetet gyakorolva és egy nagyon érdekes kutyás bemutatónak is a nézői lehettünk, aminek a végén a kis ügyes kutyust mindenki megsétáltathatta.

Iskolalátogatás az iskolába készülőkkel:

Szavalóverseny



Két újabb könyvtárral gyarapodott a fényképalbumunk. Köszönjük szépen Madarász Erikának, aki a felvételeket készítette és a rendelkezésünkre bocsátotta.
Az egyikben a húsvétváró tevékenység során készült képek, a másikban az anyák napi ünnepségen készültek láthatók.
Húsvétváró:

Anyák napja:


Június 13.-án megünnepeltük a Nándi szülinapját és készült egy csoportkép a jelenlevő gyerekekkel.
Holnap lesz az evzáró szerepünk. Mindenkit szeretettel várunk a templom dísztermébe!

2011 Május

Május 24-én gyermekzsivaj verte fel az ovi mögötti zsákutca egyébként mindég csendes napját. Bicikliversenyt rendeztek! A boldog gyermekek különböző korosztály és különböző jármű kategóriákban indulhattak. Egyszerre három gyermek startolt, tehát harmadik helynél rosszabbat senki nem érhetett el... :)
Nagy volt az öröm a győzteseknek kijáró oklevélért és a kics csemegéért.
A képek magukért beszélnek:
Bicikliverseny

2011 Április

Mozgalmas volt ez a hónap, emiatt egy kicsit elhanyagoltuk a friss bejegyzések közzétételét.
Felkerült viszont néhány fénykép az albumba, amit mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlok!

Áron szülinapja

Áprilisi vegyek képek

2011 március 31

Ezen a szép, tavaszi napon sor került a várva várt eseményre: virágokat ültettünk az ovi udvarára. A gyermekek nagy izgalommal várták, hogy dolgozhassanak és nagyon derekasan kivették a részüket a munkából. Az eredmény magáért beszél...! Reméljük, sokáig fogják diszíteni a virágok az udvarunkat!
Virágültetés

2011 Március 14 - 18

Dicső múltunk emlékeit idézzük fel március 15. alkalmából. Petőfi Sándorról beszélgettünk, költői munkásságáról, forradalmi érzéseiről.
Tervezzük, hogy a fiúknak nemzeti színekkel diszített csákót, a lányoknak pedig pártát készítünk. Ezzel kapcsolatos heti tanulnivalónk letölhető és gyakorolható.



2011 Március 7 - 11

Hétfőn nagyon sokat ügyeskedtek a gyerekek. Nehéz, de szép dolgokat készítettek az édesanyáknak és nagymamáknak a holnapi ünnep alkalmából:

Nagy izgalommal várták, hogy a meglepetés-köszöntőt otthon is elmondhassák:

Virág mellé mit adjak?
Mit kívánnál magadnak?
Kérjél bármit, neked adom,
Intő szavad megfogadom.
Kincseimből kérlek, vegyél!
Fontos az, hogy boldog legyél!
Jár még hozzá sok-sok puszi,
Téged illet mind, anyuci!

Február 28 - március 4

Február utolsó napját egy bábszínházi előadással tettük színesebbé. Az előadást a gyerekek tapssal jutalmazták.
Ezen a héten a szárazföldi közlekedési eszközökről fogunk beszélgetni, velük fogunk játékosan ismerkedni.
Március elsején Örs és a szülei jóvoltából vendégünk érkezett: Dörzsi, a tengerimalac. (Méreténél fogva akár disznónak is megfelel... :))
És íme néhány egészen friss festmény! Vigyázat, még vizes!!

Zsombinak megünnepeltük a szülinapját! Isten éltesse sokáig. Néhány képet tettünk fel az eseményről a márciusi albumunkba.
Az új éneket és a mondókát is sikeresen elsajátítottuk, nagy élvezettel énekelgetjük őket.
Felszállásra készen... 3...2...1... - a többi már otthon van :)

2011 Február 21 - 25

Hétfő reggeli meglepetés: nem nyitja a kulcs az óvoda ajtaját. A Dominik apukája szívességből betörte nekünk és a M. Vivi édesapja megreparálta szorgalmasan a zárat, hogy ne fázzon meg a lábujjunk... Köszönjük a segítséget!
Egy kicsit korábban mentetek haza, de én még a dada nénivel későig az oviban maradtam, mert holnap egy különösen érdekes napban lesz részetek...!
Kedden, 22-én,  megtörtént a várva várt esemény, a gyerekeknek tartottunk egy nagyon érdekes matematika tevékenységet egy négy tagú bizottság jelenlétében. Remélem, nagyon tetszett mindenkinek és senki nem panszkodott otthon, hogy unatkozott :) Készült néhány fénykép, amit szívesen megosztok veletek.

2011 Február 14-18

Heti témánk a vádállatok, az erdő állatai. Megtanulandó versek, énekek letölthetők itt.
Pénteken délután a dada nénivel a termet diszítettük, mert kedden vendégeket várunk az oviba. Mindenki legyen majd olyan ügyes, amilyen eddig volt!

2011 Február 7-11

Ezen a héten a háziállatokkal foglalkozunk. A megtanulandó versek, énekek és mondókák letölhetők innen.
Pénteken nagy népszerűsége volt Albertnek, a kis hörcsögnek, akit élő szemléltető anyagként Ancsika bocsátott a társai rendelkezésére. Köszönjük!

2010 szeptember

A mai napon, Isten segedelmével, megkezdődött a második félév. Munka és játék, szórakozás és kacagás vár ránk a következő napokban.
Mindössze 13 gyermek volt ma az óvodában, reméljük, a többiek is minél hamarabb visszajönnek!

VAKÁCIÓ

Drága gyerekek, itt a félévi vakáció!!
Töltsétek el tartalmasan ezt a hetet, pihenjetek és játszatok sokat. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek betegek, hogy február 7.-én, a második félév első napján egészségben és teljes létszámban legyünk újra együtt az oviban.

2011 január - farsangi mulatság

2011 január 28.-án, péntek délután szép ünnepség keretében, hangulatos műsorral és díszes farsangi maskarákkal voltunk együtt a templomunk dísztermében. Az erre az alkalomra készült fánk mindenki szívének és hasának eleget tett. Most már biztos, hogy nincs messze a tél vége...
Sajnáltuk azokat a gyerekeket, akik betegség miatt nem lehettek jelen, névszerint Örs és Ákos. Emiatt nem láthattunk egy hűtőszekrényt és egy bohócot.  Mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik.
Az eseményen készült képek megtekinthetőek az ovi képes albumában.

A 2010-ben végzettek


Ha valaki képeket szeretne feltölteni az albumba, kérem, jelezze felém ezt a szándékát.
Köszönöm!

Farsang 2010

A 2009-ben végzettek

A 2008-2009-es tanév legszebb pillanatai

A 2008-ban végzettek

A 2007-2008-as tanév legfontosabb mozzanatai képekben

A 2007-ben végzettek


Néhány fénykép megtekinthető a 2006-os évzáróról és egy teljesség igénye nélküli válogatás a 2006-2007-es tanév képeiből is.