2011 évzáró, június 15.

Itt a vége, fuss el véle... Délután hat órakor kezdődött az évzáró előadás a díszteremben. Minden gyermek eljött és a terem is megtelt.
A műsornak három fő része volt. Az első egy közös énekes - verses rész, a másodikban egy kis mesés történetet adtak elő a gyerekek és végül sor került a három iskolába készülő nebuló ballagására.
Gratulálunk mindenkinek, derekasan helyt álltatok ebben az évben. Kívánunk boldog, tartalmas nyári vakációt, remélve, hogy ősszel viszontlátjuk egymást!!


2011 Június

Elseje, gyermeknap, azaz a mi napunk!! Sikerült a csemetéket hasznosan szórakoztatni, ugyanis két említésre méltó dolog is történt velünk: vendégül láttuk a napközi magyar csoportját a vendégszeretetet gyakorolva és egy nagyon érdekes kutyás bemutatónak is a nézői lehettünk, aminek a végén a kis ügyes kutyust mindenki megsétáltathatta.

Iskolalátogatás az iskolába készülőkkel:

Szavalóverseny



Két újabb könyvtárral gyarapodott a fényképalbumunk. Köszönjük szépen Madarász Erikának, aki a felvételeket készítette és a rendelkezésünkre bocsátotta.
Az egyikben a húsvétváró tevékenység során készült képek, a másikban az anyák napi ünnepségen készültek láthatók.
Húsvétváró:

Anyák napja:


Június 13.-án megünnepeltük a Nándi szülinapját és készült egy csoportkép a jelenlevő gyerekekkel.
Holnap lesz az evzáró szerepünk. Mindenkit szeretettel várunk a templom dísztermébe!