2014 December

December 18.
Délelőtt még együtt voltunk, szemezgettünk a tegnapi morzsákból. Délben bucsút vettünk egymástól és ettől az évtől is, ugyanis mi holnap már vakációzni fogunk!
Békés, boldog, lelki ajándékokban gazdag Karácsonyt kívánunk minden gyermeknek és hozzátarozóinak. Ha Isten segít és éltet, találkozunk 2015. január 5-én, hétfőn délelőtt!

December 17.
A délelőtti főpróbát követően délután hatra gyűltünk öszze, hogy szüleinknek átadjuk a karácsonyi ajándékunkat azaz egy rövid adventi énekes-verses műsort. Mind a nagyobbak mind a legkisebbek alaposan kitettek magukért, ügyesen helytálltak és megérdemelten kapták meg az egyházközség "angyalainak" jóvoltából a kis csomagot.
A szeretetvendégség bősége és finomsága a szülők keze munkáját dicséri, köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak a sikerhez.
A hagyományos kézműves foglalkozás nagyon népszerű volt, mindenki szívesen vágta-ragasztotta a karácsonyi díszeket, diszített mézeskalácsot vagy készített koszorúkat.
Köszönet Csajkos Máté apukájának, aki megosztotta velünk a videófelvételt.

Karácsonyváró 2014




December 15.
Nagyon mozgalmas napunk volt, ugyanis 3, azaz három Betlehemes csoportot is volt szerencsénk vendégül látni az ovinkban és a Brigitta szülinapját is megünnepeltük! Isten éltesse sokáig! A Betlehemesek a Balcescu-Petőfi iskolából, a Refiből és a 10-es iskolákból kerültek ki. Nagyon ügyesek voltak, lélegzetállítva néztük-hallgatuk az előadásokat. Köszönjük az élményt!

Brigi szülinapja

“Mondd el a hegyek ormán,
A boldog hírtől zengjen a vidék!
Mondd el a hegyek ormán,
Hogy földre szállt az ég!

Kedves apa és anya,
E boldog hírt szeretnénk veletek megosztani karácsonyváró délutánunkon
2014. december 17-én délután 6 órakor az óvodánkban.

Szeretettel várnak:
a szivárvány ovisok.
December 8.
Vera szülinapja
Ha december, akkor Mikulás és karácsony!! A Mikulás bácsi meglátogatott bennünket. Izgalommal és lelkesen előadtuk az eddig tanult énekeinket és verseinket, amiért a Mikulás bácsi nagyon hálás volt és az ajándákos zsákját fenékig ürítette nálunk az oviben, mindenkinek sok szép ajándékot adva. Megígérte, hogy ha jövőre is ilyen ügyesek leszünk, újra el fog hozzánk jönni.
Külön köszönet a személyre szabott kötött sapkákért a Péterke anyukájának és a Regi anyukájának a színes fali képekért, amelyekkel a Mikulás munkáját segítették.

Mikulás 2014

2014 November

Elnézést kérünk a technikai szünetért, nemsokára visszatér az élet a régi kerékvágásba. Az élet azonban nem állt meg a Szivárvány Óvodában, gyermekeink sok szép és érdekes tevékenységen vettek részt. A Márton napi készülődésektől a szülinapokig minden alkalom különleges volt. Köszönet érte!
November 2014

Szülinaposaink:

Alexandra szülinapja
Milán szülinapja
Opál szülinapja
Emma szülinapja

November 3-9 között VAKÁCIÓ! Jó alkalom a pihenésre, felfrissülésre, a tanultak elmélyítésére. Várunk vissza benneteket november 10-től a megszokott időpontban!

2014 Október

Október 30. és 31. során ősszel kapcsolatos kézimunkák születtek, melyek az "Októberi" albumban megtekinthetőek.

Október 29. Remek napunk volt! Leginkább a nagyobbaknak, ugyanis a Református Gimnáziumba látogattunk el, ahol a város többi református ovisaival és a kisiskolásokkal együtt néhány kellemes és vidám órát töltöttünk el a Reformáció Emlékünnepe apropóján, amint az alábbi képek is bizonyítják:
Reformáció 2014



Október 20. Vidám kis társaság és finom torta társaságában ünnepeltük meg az Írisz születésnapját. Sajnos a barátnők egy része betegség miatt éppen hiányzott a buliról, de vigasztalja őket, hogy gondoltunk rájuk!
(Fotók az alábbi albumban)

Az október, a betakarítás és ezzel a sok érdekes zöldség és gyümölcs hónapja. Az ősszel kapcsolatos tanult versek és énekek tanulása mellett szorgos kis kezek kreatív munkákat hoztak létre a készítők és a szemlélők nem kis örömére.
Bábszínházba is elmentünk, mind a kisebbek, mind a nagyobban nagyon jól érezték magukat az előadás alatt.

Október 

2014 Szeptember



Innen csak egy sarokra
Van az óvoda
Add a kezed, egy-kettő,
Elviszlek oda ...

       Kedves szülők, nagy örömünkre a gyerekeket már elhoztátok a Szivárvány Óvodába.
2014. szeptember 25-én, csütörtökön, délután 6 órakor szeretettel várunk benneteket is az óvodába, szülői értekezletre.


 
Szeptember 19.
Már öt nap eltelt az első félévből. A nyolc újonc gyermek alkalmazkodása az új környezethez megkezdődött és egyelőre sikeresnek bizonyul. A kezdeti szorongás és megilletődés elmúlik és egyre jobban megszeretik az óvón nénit és az új barátokat.
Szeptember 

Évkezdés 




 Kedves szülők, nagyszülők és izgalommal teli gyerekek!

Vasárnap, szeptember 14-én délelőtt 10 órától tanévnyitó istentisztelettel kezdetét veszi
a 2014-2015-ös tanév. Mindenkit szeretettel várunk erre az ünnepi alkalomra.

Szeptember 15-én, hétfőn reggel kilenc, azaz 9 órakor pedig az óvoda is megnyitja kapuit és szeretettel várjuk mind a régi mind az új gyermekeket, hogy együtt játszunk, énekeljünk és játszva tanuljunk.
Mi már nagyon várjuk a veletek való találkozást!
Sarolta óvónéni és Erzsike dadus.

2014 Június

Június 17
Az iskolába készülőkkel felkerekedtünk és ellátogattunk a közeli iskolába, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak azzal a környezettel, ahova ősztől járni fognak. Több osztályba is bementünk és mindenütt szeretettel és örömmel fogadtak bennünket. A gyermekek egészen felszabadultan és otthonosan érezték magukat, öröm volt látni, milyen hamar beilleszkednek az új környezetbe. Sok sikert az iskolához!!

Iskolások lesznek
Június 16
Délelőtt még volt egy főpróba és délután hat órára összegyűltek a gyermekek, szülők és nagyszülők, hogy ünnepélyesen lezárjuk a hátunk mögé került tanévet.
Az előadás első részében a Csiga család hétköznapjaiba pillanthattunk be Döbrentey Ildikó néni meséje által, mely a körülményekhez képest egy kicsit testre volt szabva. A második részben pedig elballagtak a nagyok, összesen öten nőtték ki az ovit és kezdik ősztől az iskola padjait koptatni. Büszkék leszünk rátok! És ne felejtsétek el, hogy farsangkor visszavárunk benneteket!
Az ovi udvarán pedig lehetőség volt levezetni a feszültséget és meg egyszer felszabadultan játszani, beszélgetni. 
Ézváró 2014



Június 13
Ünnepeltünk. A Regi szülinapját ünnepeltük. Egy kicsit előre hoztuk a hivatalos időponthoz képest, de a Feketeerdő torta és a köszöntések, jókívánságok így is érvényesek voltak...!
Regi szülinapja

Június 4
Nagy napra ébredtünk, ugyanis ma került sor a várva várt, immár hagyományos gyermeknapi bicikliversenyre. A gyermekek izgatottan készültek a megmérettetésre és gondosan megolajozott biciklikkel érkeztek az oviba. Rövid előkészület és a szabályok ismertetése után hármasával rajtoltak a gyermekek, mindenki a saját korcsoportjának megfelelően. A versenynek vesztesei nem voltak, csak győztesei, mert mindenki kapott oklevelet, érmet és egy kis édességet is.
Munka után édes a pihenés, elkezdtük tehát az évvégi szerep betanulását, gyakorlását is.
Az esemény képekben:
Bicikliverseny 2014

2014 Május

Május 16
Kettős említésre méltó eseményen vettünk részt: először Ádám szülinapját ünnepeltük meg, utána pedig bábszínházba mentünk. Nagyon érdekes volt, sok élménnyel gazdagodva mentünk vissza az oviba.
Május 2014

Május 11 - Vasárnap, anyák napja
A Kol. 3-ból szólt az Íge: "És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek. Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek." Keresztyény családi házirendet tanultunk, ahol a család minden tagjának megvan a maga feladata.
Gyermekeink figyelmesen és fegyelmezetten vettek részt az istentiszteleten. A kis színjáték bemutatása jól sikerült, mindenki nagyon ügyesen elmondta a kis versét. Egy-egy szál rózsát és mosolygós szivecskéket kaptak a végén az édesanyák. Isten éltesse őket!
Anyák napja 
Anyák napjára készülünk, amit május 11-én tartunk meg a templomunkban, akkor tekinthetik meg az édesanyák, nagymamák és a hozzátartozók az énekes-verses műsorunkat, amit az ő kedvükért és örömükért tanultunk meg. Szép ajéndékokat készítettünk erre az alkalomra:

2014 Április

Április  7-11

Óvoda másként


Április 7
Megkezdőtött az "Óvoda Másként" hete. Jól kezdődött, mert már első nap ünnepeltünk: Máténak volt a szülinapja! Isten éltesse sokáig, köszönjük a finom és szép tortát! 

Máté szülinapja

2014 Március

Március 26
Az Ádám nagytatája jóvoltából életnagyságban testközelből figyelhettünk meg két állatot: nyulat és versenygalambokat. Sőt, meg is lehetett simogatni a kis állatokat, akik minden kétséget kizáróan jól érezték magukat közöttünk.
A Nándi szülei révén pedig egy rendhagyó kötélhúzást versenyt szerveztünk, mert Zénó, a kutyus húzta a kötél egyik végét, az összes gyerek pedig a másik végét. Nem lényeges, ki nyert, a fontos, hogy jót mulattunk és jól éreztük magunkat.
Állatsimogatás


Március 20
A tavaszt várva, a tavaszi készülődésünk csúcspontja volt az, amikor óvodánk kertjében Sanyi bácsinak segítettünk gyümölcsfákat ültetni. Számos kérdés és felelet hangzott el az akció során. Reméljük jó munkát végeztünk és néhány év múlva élvezhetjük munkánk gyümölcsét.
(képek a "Március 2014" c. albumban)

Március 14
A március 15-re készülve különleges foglalkozást tartottuk az oviban. Készültek a zászlók, kokárdák és az ünnepi hangulatot az ünnepi viselet is emelte.
Köszönjük H. Zsuzsának a képeket.
Március 15



Március 7
Nagyszerű, vidám bábelőadáson vettünk részt, amikor nem mi mentünk a bábszínházba, hanem a bábszínház jött el hozzánk. A "Kelekótya Kalandjai" című bábelőadást néztük meg, osztatlan sikert aratva közöttünk.

A nőnapi meglepetés sem maradt el, Erzsike néni szorgos kezei közül szebbnél szebb horgolt kis virág került ki, amiből kitűzőket készítettünk az édesanyáknak és nagymamáknak.

Hogy teljes legyen a napunk, megünnapeltük a Zsombi szülinapját és elfogyasztottuk a finom tortát az egészségére!

Természetesen kézimunkák is készültek az elmúlt napokban, amelyekből a többi esemény mellett ízelítőt kaphatunk az alábbi képekből:
2014 március



2014 Február

Február 20
Fergeteges farsangi mulatságot szerveztünk, ahova immár hagyományunk szerint nem csak a mi ovisaink voltak szebbnél szebb jelmezekbe bújva, hanem az ovinktól elbúcsúzott, immár az iskolák padjait koptató gyermekek is. A tiszteletes úr köszöntője után tréfás verseket és énekeket adtunk elő, majd bemutattuk az érdesebbnél érdekesebb jelmezeket. Minden zajkeltő eszközt bevetettünk a tél elűzésére.
Eszti néni és a két Erzsike néni nagyon finom fánkot készített nekünk, amit jóízűen fogyasztottunk el. Ezúton is köszönjük szolgálatukat!
A végén jót játszottunk a gyerekekkel, akik lelkesen játszottak együtt a nagyobbakkal.
Farsang 2014





Február 10-15
Már el is repült az első hét, szinte észre sem vettük. Hiszen nem csak játszottunk, hanem már sokat tanultunk is. Teljes erővel készülődünk a közelgő tél-űző farsangi ünnepségünkre.
Szerdai napunk fénypontja az Imola szülinapjának megünneplése volt. Köszönjük a finomságot! Isten éltesse a szülinapost!
Imola szülinapja

2014 Január


Január 23
Nem csak a tegnap volt jó napunk, de két ok miatt ma is az volt. Először is szép fehér tájra ébredtünk. Mindenki nagyon örült a hónak, rajongva várták a gyerekek a pillanatot, hogy az udvaron kedvükre nyargalásszanak és hógolyózzanak.
Másrészt pedig az Andráska szülinapja miatt volt együttes örömünk, amit egy nagyon finom torta tett teljessé, amit szívesen fogyasztottunk el az ünnepelt egészségére.
Andráska szülinapja


Január 22
Bábszínházba mentünk, ahol megnéztük a Tündérkert című előadást, ami egyhangú sikert aratott közöttünk. Tetszett a színészek lendületes előadása, együtt tudtunk érezni a szereplőkkel. Már várjuk a következő előadást :)

Bábszínház - Tündérkert





Felkerült a Karácsonyváró video!!
   
Lásd December 2013.
Köszönet Csabának, a Bernike apukájának a felvételért és a megosztásért.




Január 9
Isten éltesse Laurát, akinek ma ünnepeltük a születésnapját!
Laura szülinapja



Január 8
Újabb érdekes eseménynek lehettünk a részesei, megtekinthettük a Szatmárnémeti Kültelek-Református templomban kiállított csengőket és harangocskákat. A gyűjtemény tulajdonosa a mi kis ovis társunk, H. Nándi. Gyönyörű szép csengettyűket láthattunk és a hangjukat is megcsodálhattuk. Nándi profi tárlatvezetést biztosított nekünk, illetve a Draga Mea óvoda Napraforgó csoportjának. Kiderült, hogy 100 darabos a gyűjteménye és, hogy a világ különböző helyeiről származnak (Skócia, Anglia, Amerika, Magyarország stb.). Lehetőségünk volt ezeket a  tárgyakat meg is szólaltatni. Köszönjük szépen Nándinak, hogy megosztotta velünk legféltettebb kincseit.

Csengőkiállítás



Január 6.
Az ovi január 6-án kezdődött meg, és nem 7-én, ahogy az utolsó bejegyzésben olvasható volt. A sajtóhibából eredő kellemtlenségért mindenkitől szíves elnézést kérünk.
 Első napunk nem is akárhogy kezdődött, hiszen a Tomika szülinapját ünnepeltük meg tortával és lufikkal.
Tomika szülinapja