2016 Március

Március 12.-31.
A március 15-ről sem feledkeztünk meg, ünneplőbe öltözve emlékeztünk nagyjainkról, illetve megpróbáltuk felidézni a csatamezők hangulatát. Gyönyörű szép kokárdáinkból még a Szivárvány c. folyóiratunk szerkesztőségének is jutott: Karcsi bácsinak és Emese néninek.
Még időben elültettük a húsvéti búzánkat, hogy a tojásvirágok megfelelő helyre kerüljenek. Érdekes technikát alkalmazva, a "berzselést", festettük meg a tojásokat. Közben megünnepeltük Péti harmadik születésnapját is. Isten éltesse sokáig!
Zsófika édesapja, Zsolt tiszteletes bácsi, nagyon érdekesen és szemléletesen mesélte el nekünk a húsvéti örömhírt. Erre az alkalomra a Draga Mea óvodai csoportot is meghívtuk és nagyon jól éreztük magunkat együtt.
Húsvét harmadnapján a fiúk nem feledkeztek meg a locsolkodásról. Megöntözték a lányokat, akiktől csokitojásokat kaptak (érdemes volt!).
A hónapot egy érdekes bábelőadással zártuk. Fizimiska látogatott el újra hozzánk egy érdekes történettel a zeneiskoláról. Sok hangszerrel megismertetett bennünket és még azt is kipróbálhattuk, hogy milyen jó érzés kórusban énekelni.
-- Sok fotó az alábbi márciusi albumban található --

Március 1.-11.

Március 2016


A fiúk gyönyörű szép márciuskákkal és virágcsokorral örvendeztették meg a lányokat, akik nagyon hálásak voltak a figyelmességért. A vidám márciusi hangulat csak fokozódott a nap folyamán, amikor Antónia 5. születésnapi bulijára került sor. Isten éltesse sokáig!
Következő heti témánk a "házi állatok" voltak. Nagy örömünkre Dávid nagytatája elhozott hozzánk látogatóba egy nagyon szép nyuszit, aki engedelmesen tűrte a kis kezek simogatását.
Nem feledkeztünk meg az anyukákról és  nagymamákról sem, hiszen közeledett március 8. A nárciszok és fényképek mellé köszöntő verset és éneket is tanultunk: 

Éltetőm

Ha Te fa lennél,
én lennék az alma,
ha búza magja,
én szeretet malma.
Ha Te repülnél,
kékre színeznélek,
fölém vetülnél
álmaimra égnek.
Ám virágom vagy,
éltető nárciszlány,
aki el nem hagysz,
drága édesanyám.

Ének: Jót kívánunk ma neked e napon, szép napon.
legyen áldott életed gazdagon.
A Jó Isten napsugara árasszon fényt az utadra,
Énekünkkel köszöntünk boldogan.

Érezve a tavasz melegét, boldogan vettük birtokba újra az óvoda udvarát és kertjét. Megcsodáltuk az ébredő természetet, megleltük a kertben a virágzó gólyahírt és segítettünk Erzsike néninek a zöldhagyma ültetésében.