2016 Szeptember

Szeptember 26-30
A vendégvárás jegyében teltek a hét napjai. Péntekre bejelentkezett hozzánk látogatóba a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola 21 diákja és 3 pedagógusa. A szatmárnémeti Élelmiszeripari Szakközépiskolával működnek együtt az ''Egy gyékényen árulunk" című projektmunkában és ennek a része volt a ovinkban történt látogatásuk.
Kedden virágültetés volt a középpontban, sok szép árvácskát sikerült közösen elültetni, amivel szebbé és színesebbé tettük az ovink környékét. 
Csütörtökön délelőtt Csaba bácsi segítségével almalevet préseltünk a sok friss finom almából. Csak úgy dőlt a lé! A torkunk is lement belőle valamennyi, de maradt holnapra a vendégeinknek is.
Pénteken ünneplő ruhába öltözve vártuk őket és nemsokára meg is érkeztek. Rövid műsoros előadással leptek meg bennünket és mi is megajándékoztuk őket néhány szép énekkel. Megtudtuk, hogy Nagykállóban is működik egy Szivárvány névre keresztelt óvoda. Reméljük, nemsokára velük is fel tudjuk venni a kapcsolatot tapasztalatcsere, ismerkedés, barátkozás céljából.
Vendégeink ajándékkal is kedveskedtek nekünk, friss, szép almákat hoztak. Mi pedig szivárvány virággal és könyvjelzővel tettük emlékezetessé a talákozásunkat. Megkínáltuk őket almalével és ízletes almás sütivel, amit ezúton is megköszönünk az áldozatkész szülőknek.

Szeptember 19-25
Ennek a hétnek a legfontosabb eseménye, hogy csütörtökön délután megtartottuk a szokásos év elejei szülői értekezletünket. Megismerhettük az új ovisaink szüleit és jó hangulatban, egyetértésben megtárgyaltuk az esedékes napirendi pontokat.

FELHÍVÁS
2016 szeptember 22-én, csütörtök délután 6 órától szülői értekezletet tartunk!
Kérjük, aki teheti jelenjen meg ezen a megbeszélésen.

Szeptember 12-18
Egyszerűen elrepült velünk az első hét. Mennyi érdekesség, mennyi megbeszénivaló és mennyi élmény! Alig győztük a sok beszámolót hallgatni a nyári eseményekről! Megvannak a régi barátok, de reméljük, hogy az idén újabbak barátságok is köttetnek. Ugyanis szeretettel köszöntjük 4 legkisebb és legfrisebb ovisunkat: V. Andrist, E. Dávidot, H. Fruzsinát és M. Eszterkét! Érezzék jól magukat köztünk, játszanak és tanuljanak is sokat a következő napokban!
Egy szülinaposunk is volt ezen a héten: Matyi betöltötte az 5. évét! Egy nagy és finom 5, azaz ötemeletes tortával ünnepeltük meg ezt a jeles napot! Isten éltesse sokáig!
Vasárnap pedig tanévnyitó istentiszteleten vettünk részt a templomban. A tiszteletes úr felhívta a figyelmünket, hogy nevelőink, oktatóink a prófétákhoz hasonlóan szépre és jóra tanítanak bennünket és vannak útjelzők, amelyek segítenek, hogy ne tévedjünk el az életben. Ezt gyakorlatba ültetve a Jancsi és Juliska meséjének apropóján apró kavicsokat kaptak a gyermekek, amelyekkel nagy örömükre kirakhatták a templom és óvoda közti kerítést.



Igaz milyen rövid volt a nyár? Egy kis pihenés, egy kis nyaralás, kirándulás... és már kopogtat az ősz az ablakon.

Örömmel közöljük, hogy 2016 szeptember 12-én, hétfőn délelőtt 9 órakor a Szivárvány Óvoda kitárt kapukkal és sok szeretettel várja régi és új ovisait egyaránt!

Az első napok összerázódása után, 2016 szeptember 18-án, vasárnap délelőtt 10 órától tanévnyitó istentiszteleten vehetünk részt templomunkban. Erre az alkalomra is hívunk és várunk minden gyermeket és a hozzátartozókat, hogy Isten áldását kérjük az előttünk levő 2016-2017-es tanévre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése